Tájákoztató Szatmárnémeti Egyházközség

2018.10.04. "Egyházi szervezetek működése és az egyházi szervezetek által nyújtott szolgáltatások megismerése" céljából tartott szakmai tanulmányút Szatmárnémetiben valósult meg. 

A tanulmányút során meglátogattuk a szatmárnémeti görögkatolikus egyházközséget, melynek során megismerhettük az egyházközség történetét is.

A görögkatolikus egyházközségről

I. Lipót császár 1667-ben kiváltságlevélben megengedte, hogy görög kereskedők az észak-magyarországi királyi birtokokra, Szatmárra, Németibe és Kállóba telepedjenek, sőt görögök papot is tarthatnak, vallásukat szabadon gyakorolhatják, de csak abban az esetben, ha unióra lépnek a római katolikus egyházzal, papjuk pedig elismeri a munkácsi görög katolikus püspök joghatóságát. 1686-ban templomépítési jogot is kaptak, valamint a harangok szabad használatát.

1686-1692 között Monasterli Demeter a görögök papja, akire esperesként rábízták Szatmárt és a szomszédos megyéket, mivel a munkácsi egyházmegyének gyakorlatilag az egész egyházmegye területét felügyelő püspöke nem volt. Ezt követően Kollonich Lipót esztergomi érsek Rómából püspököt hoz Johannes Josephus De Camillis személyében, akinek kormányzása alatt sikerült megerősíteni a munkácsi egyházmegye helyzetét. Monasterli kellő tisztelettel fogadta az új püspököt, aki 1690-ben Németibe érkezik, zsinatot tart, amelyen kb. 60 környékbeli pap elfogadja az egyházi uniót. Ekkor kerül sor a Szent Miklós templom fölszentelésére.

Az egyházközség papjai, eseményei 1918-ig

1693: egy "Gabriellus" nevű szerzetes veszi át a szatmári "görög templomot"; 1703-ban a kuruc ostromlók érkezésének hírére felgyújtják Németit, így a fatemplom is leég; 1740-ben egy új fatemplomot építenek; 1757-ban Somlyay Mihály gazdag polgár nagymértékű anyagi támogatásával téglából új templomot építettek; 1757-ben a parókus Beliczki János; 1766-ban Szemák János a szatmárnémeti parókus, aki alatt az egyházközséghez tartozó román hívek önállósulási mozgalmuk szervezéséhez fogtak; 1769-ben Vollosinovszky volt az egyházközség következő papja; 1775-ben Kozák Bazil lett az új parókus; 1799. Vüszanek János; 1803-ban került Beöthy Demeter püspöki helynök; 1824-től Bónyi János, mint segédlelkész; 1827-ben Valkovszky Bazil alesperes, szentszéki ülnök; 1854-ben került a városba Boksay Antal parókus; 1868: Melles Emil főesperes; 1903: Melles Géza segédlelkész; 1905: Bellovics Jenő lett az id. helyettes lelkész; 1910: Gönczy Pál áldozópap, segédlelkész; 1913: Gönzcy Antal szentszéki tanácsost nevezik ki, illetve az esperesi hivatal vezetésével bízták meg.

Szatmár városrészrész már 1918-ban csatlakozott a román nemzeti esperességhez, vagyis sietett kiszakadni a hajdúdorogi püspök fennhatósága alól.

1918 után

A Németi városrész egyházközsége természetesen ragaszkodott új magyar egyházmegyéjéhez, de 1922-től a Szentszék a "rutén/ukrán adminisztratúrához" rendelte. 1926-tól nem volt az egyházközségnek parókusa, csak helyettesek adminisztráltak, majd 1928. december 2-tól Ulicsák Béla esperest helyezik ide. 1929-ben az egyházközséget az újonnan alapított máramarosi egyházmegyéhez csatolták.

Romániában a kommunista állam 1948-ban hivatalosan is fölszámolta a görögkatolikus egyházat.

1953. január 10-én Varga Tihamér István vette át a parókiát, miniszteri rendelet alapján, mint másodlelkész. 1953-ban az első lelkész Nagy (Naghiu) E. József ortodox pap volt, őt követték Varga Tihamér, Szenczi Sándor és Riederer Ödön ortodox lekészek. Ez utóbbi bíztatta annak idején a híveket arra, hogy minél többen térjenek vissza a Rómához hű görögkatolikus egyházba.

1990 után

1990-től törvényileg ismét működhetett Romániában a görögkatolikus egyház, ekkor id. Pallai Bélát az egyházközség parókusává nevezték ki. Őt 1973. július 27-én szentelték pappá, miután titokban végezte teológiai tanulmányait, majd a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye püspökségén pénzügyi ellenőrként, majd gazdasági igazgatóként dolgozott hosszú éveken át, egészen 2002-ig, parókusi munkája mellett. Beiktatása alkalmával, 1990. május 3-án a kicsi templom udvara tele volt hívekkel, a szertartást Mare Augustin esperes vezette, még Reizer Pál római katolikus püspök is jelen volt. Főtisztelendő Pallai Béla atya ma is vezeti a virágzó, élő egyházközséget. Szeretetre méltó egyéniség, a város köztiszteletben álló polgára.

2009-től az akkor 5000 lelket számláló nagy egyházközségből két új alakult, a Pallai atya által vezetett gyülekezetbe kb. 850 család ( valamivel több mint 3500 fő) tartozik. Többségük dolgos, becsületes ember, egy részük rendszeresen jár templomba, mások csak ünnepi alkalmakkor. (A másik egyházközség, amely egy időközben épült új templommal rendelkezik) mintegy 350 családot, 800 főt foglal magába.

A parókia épülete 1837-ben épült vályogból, az idők folyamán két résszel (vendégszoba, iroda) bővítették. Szükség is volt erre, mert több mint 400 gyermek részesült itt hitoktatásban heti 18 órában. Itteni munkája mellett 9 éven át ellátta Nagykároly egyházközségét is, de hitoktatást ott csak nyáron tarthatott az időkorlátok miatt. Nagy segítségére voltak a nyíregyházi és a határ menti magyarországi paptestvérek, köztük az akkori rozsályi, mai tokaji parókus, Gorcsa György atya is. A hívek igen lelkesek voltak (a mai világ kissé "elviszi" őket), akkor szombaton este is mondott misét, vasárnap három alkalommal is. Volt olyan alkalom, hogy virágvasárnapi liturgián több mint 1300 fő vett részt.

Az akkori egyházmegye paphiánnyal küzdött. Dr. Keresztes Szilárd hajdúdorogi megyéspüspök, aki maga is gyakran segített Pallai atyának feladatai ellátásában, vállalta, hogy a kezdeti időkben egyszerre 6 jelentkezőt is fogad a nyíregyházi szemináriumban. Tanulmányaik elvégzése után ők ma is ebben a romániai egyházmegyében szolgálnak.

Az egyházközségben működött egy 60 tagú énekkar, egy nyugdíjas klub, amely azóta megszűnt, most már két éve létezik viszont az Árpádházi Szent Piroska kör, mely tagja az országos nőszövetségnek. Az egyházközségnek szoros a kapcsolata a Szent Gábriel Öregotthonnal, melyet az atya volt hittanosai vezetnek. Az ott élőket az egyházközség aktív tagjai gyakran látogatják, a havi első péntekek alkalmával gyónási és áldozási lehetőség is adott a kb. 40 lakó számára. Nagy ünnepek alkalmával együtt ebédel az atya az otthon lakóival.

1994-ben volt egy kísérlet általános iskola indítására (1. és 5. osztály indult, még akkor több gyerek volt), már a tanévnyitó is lezajlott, de az intézményt az állami tanügyi igazgatóság "megfojtotta". Időközben létesült a városban egy római katolikus iskola és líceum, a gyerekek aztán ott tanultak.

Ma a magyar gyerekek Szatmárnémetiből és a környező falvakból is a nagyobb magyar nyelvű oktatási intézményekbe járnak (a városban 3 magyar óvoda, általános iskola és gimnázium van), sok kisebb általános iskolában ezért magyar nyelvű osztály létszámhiány miatt nem indulhat.

Napjainkban "csak" 66 gyerek részesül hitoktatásban, ezek kb. fele román, ill. német és ortodox iskolában tanul, ezekben az intézményekben színvonalas oktatás folyik, de a magyar nemzet számára a gyerekek így szinte elvesznek.

Szatmárnémeti a Nagybányai Görögkatolikus Püspökség fennhatósága alá tartozik (ennek kb. 120 egyházközsége van, ebből 10 magyar, de ezek mind népesek, mert egy-egy román nyelvű egyházközség létszáma alig több 10-15 főnél). Egyébként az egyházközség "elbírna" két papot is, hiszen az atya már nyugdíjas, több mint 65 éves. Korábban működött itt 10 évig egy káplán is, aki aztán az új egyházközség parókusa lett.

A magyar kispapok képzése Nyíregyházán, a román nyelvűeké Balázsfalván történik. Most két magyar kispap tanul Nyíregyházán dehogy mikor szentelik fel őket, azt nem lehet tudni. Szükség lenne rájuk, mert az egyik parókia most "üresedett meg", az öreg atya meghalt.

Szatmárnémetiben a különböző egyházak egymáshoz való viszonya igen jó. A parókus atya sok évig dolgozott a rk. püspökségen, jók a kapcsolatai, elmondható ez a református és ortodox felekezettel kapcsolatban is. A román ajkú görögkatolikusok helyzete nehéz az ortodox egyház miatt, köztük viszály van, amit igyekeznek takargatni. Velük a viszony nagyon hűvös, nehézkes.