Projekt fenntartása

2019.10.17

A fejlesztés megvalósításának köszönhetően az együttműködő partnerek bevonásával számos szakmai tevékenység kerül megvalósításra. A projekt befejezésének időpontjára teljeskörűen lezajlanak a tervezett rendezvények, kutatások, tanulmányutak, műhelymunkák és képzések. A projekt eredményeként a közreműködők között hatékony együttműködések valósulhatnak meg és kiterjedt kapcsolatrendszer alakítható ki, melyekből további hosszú távú előnyök kovácsolhatók.

Reményeink szerint a projekt megvalósításával sikerül elérnünk, hogy a résztvevők és az érdeklődők a különböző szociális, közösségépítő lehetőségek igénybevételét mindennapi tevékenységeik körébe is beillesszék. A megvalósítást követően is törekszünk arra, hogy a lakosság érdeklődését folyamatosan fenntartsuk, és további programlehetőségeket biztosítsunk számukra.

A projekt eredményeinek hosszú távú fenntartása a jövőben is biztosítható, hiszen a fejlesztésben részt vevő szervezetek a problémás területeken több évtizede tevékenykednek, jelentős tapasztalattal rendelkeznek, így a létrejövő, problémákat kezelő új intézkedések, beavatkozási logikák, akciótervek felhasználását és helyi folyamatokba való beépítését is megfelelően tudják kivitelezni. A hátrányos helyzetű személyek integrációját, fejlesztését célzó intézkedésekre mindig szükség van.
© 2018 Worlds Collide. Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el