Idős kor 2.

Voltak korok, melyekben a nagy közösség életét meghatározó döntéseket a Vének Tanács hozta. Ők örvendtek a legnagyobb megbecsülésnek, nekik volt a legnagyobb tekintélyük. Vagy a kisebb közösségekben, a kiterjedt családban is a legidősebb férfi, avagy nő irányította a család gazdasági tevékenységét, életét, ők hozták meg a döntéseket az igazán fontos ügyekben.

A magyar társadalomnak az idősekhez való viszonyulását erőteljesen befolyásolja az, hogy a legutóbbi száz évben radikális gazdasági, társadalmi változások következtek be.

Megváltozott, hogy hány éves kortól tekintik idősnek az embereket, és az is, hogy miként élnek az idősek, valamint, hogy miként viszonyulnak hozzájuk a környezetükben élők.

A száz éve még domináló paraszti kultúrában az idősek jelentős szerepet töltöttek be az akkor még rendszerint együtt élő többgenerációs, kiterjedt nagycsaládban. Szerepüket meghatározta az a tény, hogy ők rendelkeztek a vagyonnal, a földdel, mely az egész család megélhetését biztosította. Mintegy munkahelyi "főnökei" voltak a többi családtagnak. Ez nemcsak tulajdonosi pozíciójukból fakadt, hanem abból a kétségtelen tényből, hogy ők rendelkeztek a legtöbb szakmai tapasztalattal, tudással, mely garantálta a hatékony gazdálkodást. Az általános vallásosság, a valláserkölcsnek a mindennapi életet átható jellege mintegy természetessé tették az idősek, a dédszülők, nagyszülők, szülők tiszteletét, szeretetét, és ez erkölcsileg valamint emocionálisan tovább erősítette az időseknek a családban betöltött pozitív szerepét.

Ezek az általánosan jellemző megállapítások nem zárják ki azoknak az etnológiailag feltárt és bizonyított kulturális jelenségeknek a tényét, melyek bizonyos földrajzi területen élők körében megjelentek, és amelyek arra vonatkoznak, hogy a családjukban immár hasznosan tevékenykedni nem tudó idősek erkölcsi kötelessége volt a meghalás, az öngyilkosságnak egy közösségileg szabályozott és erkölcsi parancsként előírt formája.