Hátrányos helyzetű közösségek és az ezeket segítő szervezetek
Az e héten megrendezett találkozón (2018.05.10. "A településeken jelen lévő hátrányos helyzetű közösségek és az ezeket segítő szervezetek megismerése I." céljából tartott szakmai műhelymunka, helyszíne: Tokaji Görögkatolikus Egyház) a résztvevők láthatták, hogy milyen nagy különbségek vannak az egyes településeken a szociális ellátó rendszerek, szolgálatok, az oktatás, a rászoruló rétegek segítésében még akkor is, ha azok egy országban, egy járásban egymáshoz nem is túl távol vannak.
Erős intézményhálózat épült ki az ukrajnai Nagydobronyban, amely Kárpátalja legnagyobb magyarlakta községe. A település lakosságának több mint 90 %-a magyar ajkú, együttműködő az önkormányzat, erős a helyi református egyházközség. A tanításhoz, a hátrányos helyzetű idős és fiatal népesség szakszerű ellátásához megvannak a szükséges tárgyi és személyi feltételek.
Helmec községekben a magyar kisebbség lehetőségei nagyon szerények, az állami szociális ellátó rendszer gyakorlatilag alig működik, hiányoznak mind a személyi, mind a tárgyi feltételek. Nagy örömet jelent az, hogy a lehetőségekhez képest egyre jelentősebb és aktívabb a református egyház jelenléte.