A „segítés”

Ha segíteni akarunk másokon, akkor tudnunk kell, hogy mi az, amiben hiányt szenvednek, mi a valódi gondjuk, mire van igazán szükségük.

Manipulált, magányos szürke tömeggé gyúrt társadalmakban az egyéni szocializáció úgy zajlik, hogy bizonyos alapvető emberi szükségleteket megpróbálnak kiiktatni, elfeledtetni az emberekkel. A leszűkített, egydimenziós létre felkészítő szocializáció során a biológiai jellegű, anyagi javakkal kielégíthető szükségletek kerülnek előtérbe. A fogyasztói társadalmak működtetésének kulcskérdése, hogy sikerül-e elhitetni, hogy az emberi boldogság az anyagi javak bősége, habzsolása, a korlátlan fogyasztás által érhető el.

Ha ezt sikerül életeszménnyé tenni, netán egyetlen lehetséges modellként elfogadtatni, akkor akadálytalanul folyhat az álszükségletek gerjesztése, és a kielégítésükre szolgáló termékek, szolgáltatások jelentős profittal történő értékesítése. Ám ahhoz, hogy a fogyasztói létre korlátozzák, "konzumidiótákká" tegyék a tömegeket, előbb ki kell szerelni belőlük a valódi emberi életnek még a vágyát is, meg kell akadályozni azoknak a szükségleteknek a kialakulását, amelyek valóban emberhez méltó, autentikus életvitelre ösztönöznék őket.

Adam Smith klasszikus közgazdaságtanának kiindulópontja az, hogy az embereknek két alapvető szükségletük van.

Az egyik alapvető szükségletünk a létfenntartásukhoz nélkülözhetetlen anyagi javak biztosítása, a másik pedig az emberek általi elfogadás, elismerés iránti igény. Ám nem "bárki" általi elfogadásra, megbecsülésre vágyunk, hanem a számunkra fontos, Jelentős Másik elismerésére. Erre épp úgy szükségünk van, mint a mindennapi betevő falatra.

Ahogy a táplálkozás és a többi alapvető anyagi szükséglet kielégítése nélkülözhetetlen a biológiai életben maradáshoz, úgy a számunkra fontos emberek részéről érkező elismerés is nélkülözhetetlen az emberhez méltó élethez, emberi önazonosságunkhoz, pozitív identitásunkhoz. Ezt csak másoktól, közösségeinktől kaphatjuk meg.