A fogyatékkal élők 3.

A szabályozás lényeges eleme még a fogyatékossági támogatás, amely nem alanyi jogon, hanem az olyan, súlyosan fogyatékos személy részére járó pénzbeli juttatás, aki önálló életvitelre egyáltalán nem képes, illetve mások állandó segítségére szorul. A támogatás célja, hogy - a súlyosan fogyatékos személy jövedelmétől függetlenül - anyagi segítséggel járuljon hozzá a súlyosan fogyatékos állapotból eredő társadalmi hátrányok mérsékléséhez.

A fentieken túl a Fot. egyik legfőbb hozadéka, hogy alapot teremtett a mindenkori fogyatékosságügyi szakpolitika tervezése számára. Előírta ugyanis, hogy az Országgyűlés hosszútávú stratégiát - 7 éves időtávra szóló Országos Fogyatékosügyi Programot - köteles alkotni, amelyet a mindenkori kormány 3-4 éves, ún. középtávú intézkedési tervben bont konkrét kormányzati intézkedésekre. Ebben a feladat pontos meghatározásán túl rögzíteni kell az intézkedés kormányzati felelősét, a szükséges forrást és a feladat határidejét. Mindkét dokumentumot időről időre meg kell újítani, ez a rendszer tehát valóban hosszú távon biztosít keretet a hazai szakpolitika számára.

A hatályos, új Országos Fogyatékosügyi Programról szóló 10/2006. (II. 16.) OGY határozat alapelvei: a prevenció, a hátrányos megkülönböztetés tilalma, a fogyatékos személyt megillető (speciális) jogok védelme, valamint az önrendelkezés, az integráció és az egyenlő esélyű hozzáférés elve. A Program által rögzített "Semmit rólunk nélkülünk!" elv pedig alapvető kritériumként határozza meg, hogy a fogyatékos embereket is érintő intézkedések előkészítésében és végrehajtásában - saját jogon vagy az általuk választott képviselők útján - maguk az érintettek is részt vehessenek.

Az OFP négy célterületen fogalmaz meg elérendő célokat:

• társadalmi szemléletformálás,

• a fogyatékos személyek és családjuk életminőségének javítása,

• a társadalom életében való aktív részvétel,

• rehabilitáció.

Az ismertetett magas szintű jogi szabályozás, valamint a kialakult és jól működő intézményi háttér mellett is szükség van további segítségnyújtási formákra. Az egyházak hagyományainak megfelelően továbbra is fontos, hogy helyi szinten, a rászorulók valódi szükségleteinek, igényeinek ismeretében foglalkozzanak a segítés szükséges és lehetséges módjaival.